Apához/Bartos Erika

Jelenemben így-úgy zajlanak a hétköznapjaim melyeket áthat a kislányom hiánya...

ez egyszerűen csak aranyos

Névtelen hozzászólónak válaszolva....

Az élet születése és kérdések sora    

                                                          című bejegyzésemhez hozzászólás érkezett, mely bennem  felveti annak érzetét, hogy a magát nem vállaló hozzászóló nem kicsit szelektíven olvasta el a Történetem, de minden vélemény  vélemény...azonban jobbnak látom így, bejegyzésben megválaszolni.

megjegyzés:

Névtelen 2013. április 28. 21:27

Úgy gondolom, hogy amit leírt, az nem a teljes történet. Egy nő nem dönt csak úgy, hogy egyedül nevelje a gyerekét. Ha jól értettem, külföldön dolgozik, alig van itthon. Akkor hogy is valósult meg az ön által emlegetett felhőtlen párkapcsolat? Távkapcsolatként? Higgye el, 3 hónap semmi, főként, ha nem éltek együtt. Gyermekének anyja valószínűleg a kicsi fogantatása előtt sem bízott meg önben eléggé ahhoz, hogy közös gyerekvállalásra gondoljon. Ezen el kéne gondolkoznia. Azt írta, hogy a terhes anyukával hét héten át egy szót sem váltott. Ha igazán családot akart volna, nem próbálkozott volna legalább egy kicsit is? Egy terhes nő mit gondolhat ebben a helyzetben? Magára hagyták. Ez nem hormonok kérdése. A dologban nem kéne csak az anyát hibáztatnia. Talán ha magába nézne az önsajnálat helyett, és hibáit felismerve 180 fokos fordulatot venne a nézőpontja, legalább a gyermekével való kapcsolatát megmenthetné.

 Válaszom:

Nagyon köszönöm a véleményét!

Ha két ember közt megvan a szükséges kémia (ami nemcsak szex, hanem mentális összhang is!) nem számít sem tér sem idő, mert mindent megoldanak és elkövetnek az előbbi érdekében.

Közös gyerek vállalásról szó meg véletlenül sem eshetett, hiszen meddőségét orvosilag igazolták, bár részemről tényleg elhangzott, hogy úgy gyerekkel, mint anélkül tudom szeretni és elképzelni az életem vele, ami annak rendje és módja szerint le is verte nála a biztosítékot.

A közös család érdekében felajánlottam saját házmat ill. azt hogy feladom a külföldi szerződést és hazatelepszem, hogy vele/velük lehessek. 

Kérdés: ezerből hány nő utasítja el egy kulcsrakész otthon lehetőségét? Hány várandós nő cserélne vele helyett azonnal, csakhogy születendő gyermeke feje fölött biztos fedelet tudhasson? 

A három hónapot megelőzően, tényleg legalább 8-10 évre tehető vissza ismeretségünk, ennyi idő alatt csak tisztába lehet lenni egy ember értekéivel/erényeivel, nem?

Ő pontosan tudta, hogy bízhat bennem, és most is jól tudja, hogy a gyerekért akkor is mindent meg fogok tenni ha kitette a szűrömet. 

Avatott szakmai körökben ennek manipuláció a neve, akár tudatos akár nem.

Magára hagytam? Biztos így volt. És hol vannak a barátai? Miért nem ismerek egyet sem? Nekem elég volt a szűk 3 hónap, hogy minden számomra fontos embernek bemutassam, még akkor is ha ez több országot fedett le.

Magára hagytam?

A terhesség első három hónapjában éjt nappallá téve vettem körül szeretetemmel/szerelmemmel, törődésemmel, gondoskodásommal, amire már már emberileg tűrhetetlen volt a reagálás....

Jelzem, a férfi, az apa is ember..és csak mert gyermeket vár a szeretett nő, mindent  talán nem kell eltűrni, elviselni....
.... mikor egészségem rovására kezdett menni a stressz, akkor volt az ön által kiemelt hét hét szünet, ami után kedvesen kértem, hogy ha már megnyugodott, feldolgozta a nem várt csodát, a babavárást, akkor beszéljük meg dolgainkat....

Nagyon szeretném megtudni mi a helyes viselkedési előírás arra az esetre, mikor azt érezzük, hogy segítőkész és megértő hozzá állásunk csak öngerjesztő indulatot és irritációt szül a másikban? És akkor fokozva azzal, hogy a másik fél egy várandós kismama vagy éppen egy gyermeket saját tulajdonként kezelő anyatigris?

Hormonális? Nyilván nem az, mert akkor azóta elmúlt volna. Hasonló viselkedésnek sokkal mélyebbre nyúló gyökerei vannak...  

Hibáztatás? Magamon kívül abszolút senkit sem hibáztatok, na jó, eleinte talán megviselt a szerelmi csalódás, és nagyon remélem legalább azt nem cáfolja meg senki, hogy igazán szerettem. 

De köszönhetően egyrészt a barátaimnak, másrészt az ismeretlen fórumozóknak, vettem a fáradságot és elkezdtem mélyebbre ásni.... és aki keres az talál. És aki felismerésre lel, az megnyugszik és megbékél, mert megérti, hogy nem is történhetett volna másképp. 

Nem hibáztatok és nem is ítélkezem. Elfogadom a helyzetet és próbálom a legtöbbet kihozni belőle szem előtt tartva annak a kis csöppségnek az érdekeit aki nem tehet róla, hogy milyen körülmények közé született annak ellenére, hogy várva várt babának számított.

És még két utolsó kérdés a párbeszédre való megtett vagy elmulasztott próbálkozásaim ( pl..:  itt és itt ) kapcsán: 

• nevezhető-e egyáltalán párbeszédnek, mikor a másik fel magából kikelve kiabál vagy förmed?

•  meddig lehet úgy beszélgetni valakivel, hogy csak az a jó ami a másik agyából pattan ki?  

Végezetül, szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a lányommal való kapcsolatom egyáltalán nem függvénye az anyjával való remek viszonyunknak, hiszen mindezek ellenére már az első éjszaka ott voltam mellette, én vittem haza három naposan a kórházból, hat hetesen is ott voltam mikor három napot Heim Pál kórházban töltöttek. Jelenlétem nyilván ekkor is irritációt eredményezett, és ezentúl is azt fog de igyekszem állni a sarat nem engedve, hogy az érzéseim és a normál reakcióim felőröljenek. 

És továbbra is minden jó tanácsot véleményt meghallgatok és szeretettel fogadok....akár fórumon, itt a blogban vagy a facebook oldalamon.

Felemelő érzés apának lenni

Megtanultam, hogy ahányszor csak egy újszülött apró ökle először szorítja meg édesapja ujját, örök fogságra ítéli azt.

Gabriel García Márquez

Több mint egy hónap után újra láttam a hathetes kislányom. Hatalmas szemeivel, ennivalóan aranyosságával még jobban elvarázsolt mint amiképp eddig tette emlékeim szerint. 

Voltunk bevásárolni, és egy ideig a kocsiban kettesben maradtam vele... mellkasomra vonva beszélgettem vele és nyugtatgattam, el is aludt édesen .... Nagyon felemelő érzés az Édesapjának lenni. 

Napi szinten "babáznék" legszívesebben annak minden felelősségével és teendőjével, örömeivel egyetemben....de sajnos hamarosan újra a hiány lesz a mindennapjaim része.... 

Édesanyámmal tettünk délelőtt látogatást, aki nagyon örült, hogy láthatja unokáját, és az ő örömén nem halványíthat az sem, hogy az anyuka furcsállta, hogy vele érkeztem... Szerintem meg a világ legtermészetesebb dolga, hogy nagyinként nem elégedett meg a múltkori egy látogatással amit külföldi tartózkodásom alatt Édesapámmal tettek az unokájuknál. 

Szóval délelőtt a Nagymamával látogattuk meg ( ebben bevallom benne volt az is, hogy a feszültséget csökkentsem, ne legyek az anyukával kettesben, ne tegyem ki magam az irántam tanúsított kiszámíthatatlan viselkedésének ) délután pedig visszatértem egyedül... ami azért indított lavinát...

Reggel ugyanis a volt férjjel megjelentünk a gyámügyön intézni a lányom hivatalos dolgait, így az  a vélelmezett apaság megdöntését és az apasági nyilatkozatom érvényesítését.... és már "megbiztattak" hogy ez fél-egy évet fog igénybe venni....bár nem nagyon értem, hogy miért.... de hát ahogy mondani szokták, az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek".

Az anyukának nem igazán tetszett, hogy mindezt elindítottuk...., hogy miért azt ő tudja, hiszen ez szerintem legalábbis és a jelenleg apaként bejegyzett volt férj szerint is időszerű volt és az anyuka nem igazán hozta fel az elmúlt hónap során, hogy miképp és mikor óhajtja elindítani ezt a folyamatot.

"Kikéri magának", hogy intézni kezdtük.... 

Sajnos akár tetszik neki akár nem, az Édesapja vagyok a kislánynak, és a lehető leghamarabb rendezni szeretném a hivatalos dolgokat, már ahogy a magyar bürokrácia ezt időben lehetővé teszi.

Azt gondolom, ennek a lépésnek a megtétele inkább segítség volt, hiszen nem neki kellett utána járni a dolgoknak.... neki ha (---és ez, úgy tűnik erősen ha ).... úgy gondolja akkor a legközelebbi látogatásomkor Édesanyám vigyáz az unokájára és elviszem autóval a hivatalba, hogy együttműködését kifejezze....de mintha ez nem igazán lett volna számára tetsző ötlet.... ma kiderül....

Így vagy úgy...azaz közösen aláírt apasági nyilatkozattal vagy apasági per útján de a kislányom érdekében végigviszem a folyamatot. 

Nem az apa státuszért, hiszen ez a csöppség papírforma nélkül is imádnivaló.... hanem azért, mert felelősséggel gondolkodom, és rendben kell lenni a dolgoknak a gyerek körül.

És csak csendesen jegyzem meg, hogy kilátásba helyezte azt is, hogy meg sem nevez apaként és a felügyeleti jogomról is le akart mondatni... ezek után mégis mit gondolt, ölbe tett kézzel megvárom, míg a saját feje után menve intézi a dolgokat?

A csöppség iránti szeretetem nem a papír függvénye....de adódhatnak az életben olyan előre nem látott események stb amik miatt rendezni kell a gyerek érdekében az ilyen dolgokat.

Ezen a hétvégén reményeim szerint találkozik a két gyermekem....a lassan felnőtt korba lépő Fiam és a kishuga .... 

Szívemnek kedves pillanat lesz. 

Mindazonáltal nem vagyok nyugodt és nem tudom magam átadni teljesen az örömnek, hiszen nem tudhatom melyik pillanatban mi vált ki feszültséget, és mi vár ránk az elkövetkező hónapokban.

Egyet tudok, hogy aktív, működő kapcsolatot szeretnék, akarok a kislányommal, részt venni az életében amiképp csak tudok, és figyelni a nevelésére, fejlődésére, ki is venni benne a részem amiképp tudom, vagy szükségét látom. 

Csak remélem, hogy az idő haladtával megnyugszik az Édesanya a rég várt  csoda beteljesülésében és az ösztönös vagy pszichés reakcióit amivel az anyaságát védi talán ...felváltja valami stabilabb reagálási-, viszonyulási mód. Talán rájön, hogy a gyerek körül én nem vagyok közellenség.... hanem szülő, mint ő, aki szeretettel, féltéssel, gondoskodással tekint a kislányunkra.
Hasonlót az egyik fórumon is megfogalmazott valaki.... ( " Szerintem is jól jönne egy pszichológus a volt párodnak, nem lehet könnyű a múltját, az új kapcsiban mégis csak sikerült dolgot feldolgoznia. Lehet, azért haragszik rád, mert ő a volt férjétől akart volna gyerekeket, családot, de nem sikerült, pedig mindent megtettek. És igazságtalannak érzi, hogy mire felrúgott mindent, egy újabb, esetleg részéről lazább kapcsolatban sikerült a spontán teherbeesés. Nem személyed ellen van, csak a vele történtek kavarták fel kellőképpen. Lehet, hogy a válása után te jól jöttél neki, de nem szeretett úgy igazán. Az ajándékba kapott babát meg akarta, ami érthető is a több lombikos kudarc után. Esetleg, emiatt szeretné kisajátítani a picit is. Nem biztos, csak ezt gondolom ennyi info után. Sajnálom őt is, de téged is. Jogod van a gyermekedhez neked is. Minden jót, jó egészséget és minél jobb megoldást kívánok nektek! :)" )
---- így talán nem holt ötlet, hogy valamit változik majd a dolog...csak addig nekem kell valamiképp cérnával bírni a stresszhelyzeteket, ami nem mindig könnyű.... túl sok(k) már amit az elmúlt lassan egy évben átéltem....

Különélő apaként a hétköznapok

Több ezer kilométerre könnyebb volt  a különélő apaság a napi szintű megélése.... a kilométerek csökkentek cirka százra... és bár legszívesebben azonnal rohantam volna, hogy karjaimba vegyem, lássam kislányom, akit immár több mint egy hónapja láttam....de nem volt könnyű eljutnom lelkileg a telefonhívásig, hogy egyeztessek az anyukával, mivel előre tudtam, hogy ez nem két ember megbeszélt, kölcsönösen alkalmas időpontja lesz, hanem ahogyan ő "diktál"...és nekem egyelőre legalábbis ebbe bele kell mennem.
Feltolultak bennem ismét akárcsak annak az emlékei, mikor a kórházból kivittem őket.... az, amiképp beszél velem...., hogy a szerencsés megérkezés érdekében kérnem kellett, hagyjon, hogy vezethessek...mert a vérnyomásom már az egekbe szökött a kritizálástól, elégedetlenkedéstől stb....
Aznap láttam gyermekem, másnap visszautaztam a munkahelyemre, és kétezer kilométerre ( próbáltam ) hagyni mindent.
Persze nem lehetett... mégis könnyebb volt, hogy nem más korlátoz abban, hogy kislányommal legyek, hanem a távolság.
Akár akarom, akár nem, még mindig túl fájdalmas nekem, hogy nem egy családként éljük meg ezeket a napokat stb.... akár itthon, akár abban a külföldi városban ahol dolgozom együtt élve.
Azt persze értem és elfogadom, ha egy kapcsolat nem működik, akkor a családi élet sem....de hogy ez nálunk miért alakult így, azt most nem kezdem újra magamban sem boncolni, hiszen ennek csak az anyuka a megmondhatója..... a mód, amiképp intézte.... az mindenképp hagy maga után némi kivetni valót,.... de a baj, hogy talán mégsem maximálisan a várandósság alatt rakoncatlankodó hormonok a felelősek a viselkedéséért.
A lényeg az lenne, hogy a kislányunk körül emberi mód szülők tudjunk lenni különélve is, hiszen neki mindkettőnk szeretetére és gondoskodására is szüksége van.
Az elmúlt hónapban egy fotót, egy videot nem láttam  csöppségemről.... noha megoldottam, hogy  egy fényképezőgépet és az addig készült fotókat is eljuttassam az anyukának.
Időnként telefonáltam, hogy tudjak róluk / legszívesebben ezt naponta többször tettem volna, de .... /.... ilyenkor szívesebben beszéltem a segítségképp náluk tartózkodó anyai nagymamával, aki egyébként más országban, majdnem ezer kilométerre lakik....
Aznap, mikor betöltötte az egy hónapot, rögtön reagált az anyuka a jókívánságaimra.
Időközben a szüleim is meglátogatták egy vasárnapon, hiszen alig várták, hogy láthassák az unokájukat.... fájlalják, hogy nem közelebb ( akár az én itthoni házamba ) költöztek, hisz akkor tudnának segíteni bármiben és gyakrabban is láthatnák....így a fotóját tették ki otthonukban és a feltétel nélküli elfogadás példájaképp kezelik a helyzetet, az unokát a történtek ellenére.
De e a jelen az anyuka önhatalmú döntése, és már így van.

Itthonlétem alatt vár ránk a hivatalos dolgok rendezése is... hiszen papírforma szerint még a volt férj az apa....
Terveink szerint együtt megyünk be a napokban az illetékes gyámhivatalba, hogy elindítsuk az eljárást a vélelmezett apaság megdöntésére és  az apasági nyilatkozat megtételére.
Igen, ez utóbbi az anya aláírásával érvényes, azonban amennyiben nem írja alá, marad számomra az apasági per indítása.
Ezzel a hivatalos eljárással a családi név használatának kérdése is felmerül, melyben várhatóan nem fogunk egyet érteni, de a magam részéről egy korrekt mindenki felé lojális megoldásban kiegyezem. Nem konfliktus gerjesztés a cél.
Természetesen nem bírói pecsétre várok, hanem ahogyan eddig is, úgy ezután is anyagilag is támogatom rendszeresen és rendesen, az anya számlájára utalva pénzt.
Volt itt egy bejegyzésem, hogy a jó apuka aki hiányzik.... ez biztosan a jó kislányok ismérve is, mert bevallom férfiasan, én vagyok az első férfi akinek ez a kisleány elcsavarta a fejét rendesen és bár csak a kórházban és utána -- az ő és nem a mi - otthonukban láttam összesen pár órát talán...de nagyon hiányzik....

Húsvét vasárnap reggel megejtettem a telefonhívást.... és idézem: " kedd reggeltől bármikor mehetek"....
Tudomásom szerint  most az apai nagyapa is itt van náluk látogatóban akivel nem akkora gond, hogy nem találkozom, mert kapcsolatunk alatt is elzárkózott a beszélgetéstől, és bár a kislányom életének első éjszakáján készített videokat, képeket is elküldtem az ő e-mail címére ( összesen vagy tizet ) egy azaz egy db "köszönöm" nem érkezett válaszképp....
Ami azt gondolom, nem az én bizonyítványom.
Mindezzel együtt... kegynek érzem, kinyilatkoztatásnak az "engedélyt".... ez idővel talán tompuló keserűség, de most feltépődött bennem sok minden.

Szervezem a hivatalos ügyintézést a volt férjjel / akivel a történtek ellenére baráti maradt a kapcsolatom /.... és azt hiszem, megkérem Édesanyám, hogy tartson velem "babanézőbe"  / bár ezt ugye valami ismerős gyermekéhez teszi az ember és nem a sajátjához.... de ez van :(  /, hogy csökkentsem majd a helyzet feszültségét talán és ne tegyem ki talán magam az anyuka felém tanúsított magatartásának, ezáltal kislányom is kíméljem a körülötte levő feszültségtől.

Vettem egy csini kis igazi kislányos rucit ami ugyan nyári ( egyszer csak lesz az idén is ), de 0-6 hónapos korig méretezett.... így talán még láthatom is benne.... kérdés hova fajul majd mindaz amit a gyermek körül rendbe kell tennünk és mindezt miképp vezeti le a gyermekkel való kapcsolattartásomon az anyuka....
De legyek optimista....

Azt nem tudom mire, de ám legyek.

Ismét a felügyeleti jogról

Mikor a szülés előtt jóval az apasági nyilatkozat ügyében érdeklődtem, próbáltam intézkedni a gyámügyön, felmerült az anyuka részéről, hogy mondjak le gyermekem felügyeleti jogáról.... Akkor online fórumokon, és szakértők megkérdezésével is körbejártam a témát  a felügyeleti jog visszásságaival együtt...és ugye kiderült, hogy jogilag ilyen nem is létezik csak örökbeadás esetén....
Vélhetően azért kérte ezt tőlem akkor azóta megszületett kislányom édesanyja, mert a közhit szerint  a gyermek külföldi utazásához minden alkalommal ( és természetesen az útlevél igényléséhez is ) szükség van a külön élő szülő aláírására...Esetünkben az anyai nagyszülőkkel való kapcsolattartás jár majd ilyen utazásokkal...
Nos azóta ennek is utána jártam, és bizony ez tévhit.... az egy évnél nem hosszabb kinti tartózkodás esetén nem kell újra és újra ezt az aláírást, hozzájárulást beszerezni.

"A kiskorú gyermek külföldre utazásához különélő szülők esetében is szükség van a másik szülő hozzájárulására. A gyakorlat a rövidebb időre szóló - pl. nyaralás, rokonlátogatás, kirándulás -, illetve a határozott idejű (tanulmányok idejére szóló vagy egy évnél nem hosszabb) külföldi tartózkodáshoz alakszerű (írásbeli, hatósági jóváhagyással ellátott) beleegyezést nem követel meg. Az együtt élő szülők esetében is jogellenesnek tekinti azonban, ha az egyik szülő a másik hozzájárulása nélkül a gyermeket tartósan külföldre viszi, kivéve, ha ezt a gyámhatóság döntése lehetővé tette. Ha ugyanis a szülők a gyermek tartózkodási helyének kérdésben, külföldre vitelében nem tudnak megegyezni, ebben a kérdésben a gyámhatóság dönt. A Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása szerint egy évet meg nem haladó külföldi tartózkodás esetén a gyermek elvitele nem jogellenes. Harmadik személy esetében a kiutazáshoz, kinn tartózkodáshoz értelemszerűen mindkét szülő beleegyezése szükséges.

Speciális szabály érvényesül a kiskorú útlevél iránti kérelmének a benyújtása kapcsán akár az első útlevélről, akár az érvénységét vesztett útlevél cseréjéről van szó. A kérelmét kizárólag a törvényes képviselő (szülő) nyújthatja be, amelyhez csatolni kell a szülőknek (törvényes képviselőnek) a közjegyző, a gyámhatóság vagy az útlevélhatóság előtt tett, az útlevél kiadásához hozzájáruló nyilatkozatát, vagy a szülői felügyelet megszűnését, illetőleg szünetelését igazoló jogerős bírósági határozat másolatát. A nyilatkozatot akkor is el kell fogadni, ha azt külföldön a külképviseleten tették. A szülők hozzájáruló nyilatkozatukat általában az útlevél iránti kérelem formanyomtatványának kitöltésével, annak aláírása útján teszik meg, amely csak akkor fogadható el, ha az aláírásra személyesen, a hatóság előtt kerül sor."
                                                                                                                                                forrás 

Jó lenne eljutni  a  kialakult helyzetben különélő szülőkként odáig, hogy az ilyen kérdéseket megbeszélnénk és közös megoldásra jutnánk és nem nekem szegezett tényekkel szembesülnék pl a fenti módon feleslegesen.
Együttműködve biztosan mindenre van mindenkinek megfelelő megoldás, csak kell kompromisszumkészség és türelem.... nyitottság,  empátia, elfogadás.... belátás, hogy nem egymás ellen vagyunk hanem együtt a gyerekért....

Kicsi Nőknek és nagyoknak ...

Apró, de jelentős része lett életemnek egy két hete született kicsinyke Nő  ... , aki most még csak engem csavart az ujja köré, de ha felnő... ki tudja, milyen nagy taktikus, játékos lesz....
No de remélem, az egyenesség, a tisztesség és a másik ember becsülése értékrendként majd beleivódik  egyéniségébe...
Az élet körforgása a  születéstől sok új szerep és feladat elé állítja az embereket.... a Kisleány felnő...és a gyermekből/unokából valaki barátnője, társa, partnere ...felnőtt Nő majd feleség, meny ...anya lesz jó esetben.....
Mindehhez egy gyermeknek szüksége van arra, hogy az őt körülvevő felnőttek, minták hatásaiból kialakulhasson a saját értékrendje, egyénisége....még ha nem is együtt élő szülőkkel, de mégiscsak fontos a háttér egész életünkben a család, azok, akikre támaszkodhatunk így vagy úgy.
Életünk első Nője az "Anya csak egy van" örökérvényű kitétele, akinek egész életünkben a kisfia leszünk... és ez egy időben bár talán zavaró...de később mégis oly nagy biztonságot adhat.... mikor talán túl az óvodai hajhúzós szerelmen felnőttként a Nő összetöri szívünket ... vagy mi az övét... hisz  ez a játék kiszámíthatatlan és csak a szerencséseknél végződik abszolút happy-vel....
Talán azoknál, akik  nem csak életkoruk szerint felnőttek, hanem a feltétel nélküli szeretet, elfogadás, fair viselkedés már természetes....
Nemrég olvastam a  drága facebookon  egy elgondolkodtató szösszenetet...

"...Úgy hallottam, hogy te egy jó játékos vagy. Szóval játsszunk! Beszélgessünk, veszekedjünk, találkozzunk. Írjunk egymásnak jó reggelt és jó éjszakát üzeneteket. Sétáljunk együtt, varázsolj el. Aggódjunk egymásért, szívassuk egymást, ellenőrizhetjük egymást. Adjunk egymásnak beceneveket, emlékeket. Meséld el a titkaidat, bízz bennem falak nélkül. Telefonáljunk át az egész éjszakát. Tegyük féltékennyé a másikat, csókolózzunk és ölelkezzünk mintha többről szólna. És, hogy ki veszít?! Aki először lesz szerelmes..."

Hiszem, még mindig hiszem, főleg  a gyermekeim miatt, a fiam és a lányom miatt is hinnem kell, hogy ez nem feltétlenül veszteség.... 

De ma ez a csokor hóvirág ...persze csak virtuálisan  Édesanyámé, Lányomé. A nőké akik gyermekeim édesanyja, és  a Nagyiké.

És természetesen minden Nőé akik édesítik vagy keserítik életünket de semmiképp nem létezhetnénk nélkülük.... sem Nőnapon sem a hétköznapokban....

  

"...éppen körülnézek..."

 Ezt a facebookon találtam, és azt hiszem, hogy nem kíván és nem is lehet hozzá különösebb kommentet fűzni.... híjján egy olyan fotónak, amire nem is tudom milyen körülmények között kerülhet sor... hogy a mellkasomon nyugodt körülmények között, a kialakult jelenünk feszültségétől mentesen piheghessen a pici lányom...


"Megjöttem itt vagyok, éppen körülnézek,
S egy ismerős szempárt megismerni vélek.
Hívogató élmény, érzem, hogy közeleg,
Segítsetek kérlek hadd menjek közelebb.
S egy halk szavú asszony meghallván a vágyam, 
Apa pocakjára odafektet lágyan.
Hogy míg átöleli piciny hasonmását, 
boldogan hallgassam szíve dalolását.
Meleg tenyerével símogatja bőrőm, 
ha elszenderednék, most Ő lenne az őrőm.
Megpihen a test és ünnepel a lélek, 
Gondolatban Anya festett ilyen képet.
Olyan jó így együtt feküdni az ágyban, 
Mama pocakjában ilyen álmot láttam.
Békés biztonságban indul földi létem, 
Hálásan köszönöm csendes születésem."