Felemelő érzés apának lenni

Megtanultam, hogy ahányszor csak egy újszülött apró ökle először szorítja meg édesapja ujját, örök fogságra ítéli azt.

Gabriel García Márquez

Több mint egy hónap után újra láttam a hathetes kislányom. Hatalmas szemeivel, ennivalóan aranyosságával még jobban elvarázsolt mint amiképp eddig tette emlékeim szerint. 

Voltunk bevásárolni, és egy ideig a kocsiban kettesben maradtam vele... mellkasomra vonva beszélgettem vele és nyugtatgattam, el is aludt édesen .... Nagyon felemelő érzés az Édesapjának lenni. 

Napi szinten "babáznék" legszívesebben annak minden felelősségével és teendőjével, örömeivel egyetemben....de sajnos hamarosan újra a hiány lesz a mindennapjaim része.... 

Édesanyámmal tettünk délelőtt látogatást, aki nagyon örült, hogy láthatja unokáját, és az ő örömén nem halványíthat az sem, hogy az anyuka furcsállta, hogy vele érkeztem... Szerintem meg a világ legtermészetesebb dolga, hogy nagyinként nem elégedett meg a múltkori egy látogatással amit külföldi tartózkodásom alatt Édesapámmal tettek az unokájuknál. 

Szóval délelőtt a Nagymamával látogattuk meg ( ebben bevallom benne volt az is, hogy a feszültséget csökkentsem, ne legyek az anyukával kettesben, ne tegyem ki magam az irántam tanúsított kiszámíthatatlan viselkedésének ) délután pedig visszatértem egyedül... ami azért indított lavinát...

Reggel ugyanis a volt férjjel megjelentünk a gyámügyön intézni a lányom hivatalos dolgait, így az  a vélelmezett apaság megdöntését és az apasági nyilatkozatom érvényesítését.... és már "megbiztattak" hogy ez fél-egy évet fog igénybe venni....bár nem nagyon értem, hogy miért.... de hát ahogy mondani szokták, az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek".

Az anyukának nem igazán tetszett, hogy mindezt elindítottuk...., hogy miért azt ő tudja, hiszen ez szerintem legalábbis és a jelenleg apaként bejegyzett volt férj szerint is időszerű volt és az anyuka nem igazán hozta fel az elmúlt hónap során, hogy miképp és mikor óhajtja elindítani ezt a folyamatot.

"Kikéri magának", hogy intézni kezdtük.... 

Sajnos akár tetszik neki akár nem, az Édesapja vagyok a kislánynak, és a lehető leghamarabb rendezni szeretném a hivatalos dolgokat, már ahogy a magyar bürokrácia ezt időben lehetővé teszi.

Azt gondolom, ennek a lépésnek a megtétele inkább segítség volt, hiszen nem neki kellett utána járni a dolgoknak.... neki ha (---és ez, úgy tűnik erősen ha ).... úgy gondolja akkor a legközelebbi látogatásomkor Édesanyám vigyáz az unokájára és elviszem autóval a hivatalba, hogy együttműködését kifejezze....de mintha ez nem igazán lett volna számára tetsző ötlet.... ma kiderül....

Így vagy úgy...azaz közösen aláírt apasági nyilatkozattal vagy apasági per útján de a kislányom érdekében végigviszem a folyamatot. 

Nem az apa státuszért, hiszen ez a csöppség papírforma nélkül is imádnivaló.... hanem azért, mert felelősséggel gondolkodom, és rendben kell lenni a dolgoknak a gyerek körül.

És csak csendesen jegyzem meg, hogy kilátásba helyezte azt is, hogy meg sem nevez apaként és a felügyeleti jogomról is le akart mondatni... ezek után mégis mit gondolt, ölbe tett kézzel megvárom, míg a saját feje után menve intézi a dolgokat?

A csöppség iránti szeretetem nem a papír függvénye....de adódhatnak az életben olyan előre nem látott események stb amik miatt rendezni kell a gyerek érdekében az ilyen dolgokat.

Ezen a hétvégén reményeim szerint találkozik a két gyermekem....a lassan felnőtt korba lépő Fiam és a kishuga .... 

Szívemnek kedves pillanat lesz. 

Mindazonáltal nem vagyok nyugodt és nem tudom magam átadni teljesen az örömnek, hiszen nem tudhatom melyik pillanatban mi vált ki feszültséget, és mi vár ránk az elkövetkező hónapokban.

Egyet tudok, hogy aktív, működő kapcsolatot szeretnék, akarok a kislányommal, részt venni az életében amiképp csak tudok, és figyelni a nevelésére, fejlődésére, ki is venni benne a részem amiképp tudom, vagy szükségét látom. 

Csak remélem, hogy az idő haladtával megnyugszik az Édesanya a rég várt  csoda beteljesülésében és az ösztönös vagy pszichés reakcióit amivel az anyaságát védi talán ...felváltja valami stabilabb reagálási-, viszonyulási mód. Talán rájön, hogy a gyerek körül én nem vagyok közellenség.... hanem szülő, mint ő, aki szeretettel, féltéssel, gondoskodással tekint a kislányunkra.
Hasonlót az egyik fórumon is megfogalmazott valaki.... ( " Szerintem is jól jönne egy pszichológus a volt párodnak, nem lehet könnyű a múltját, az új kapcsiban mégis csak sikerült dolgot feldolgoznia. Lehet, azért haragszik rád, mert ő a volt férjétől akart volna gyerekeket, családot, de nem sikerült, pedig mindent megtettek. És igazságtalannak érzi, hogy mire felrúgott mindent, egy újabb, esetleg részéről lazább kapcsolatban sikerült a spontán teherbeesés. Nem személyed ellen van, csak a vele történtek kavarták fel kellőképpen. Lehet, hogy a válása után te jól jöttél neki, de nem szeretett úgy igazán. Az ajándékba kapott babát meg akarta, ami érthető is a több lombikos kudarc után. Esetleg, emiatt szeretné kisajátítani a picit is. Nem biztos, csak ezt gondolom ennyi info után. Sajnálom őt is, de téged is. Jogod van a gyermekedhez neked is. Minden jót, jó egészséget és minél jobb megoldást kívánok nektek! :)" )
---- így talán nem holt ötlet, hogy valamit változik majd a dolog...csak addig nekem kell valamiképp cérnával bírni a stresszhelyzeteket, ami nem mindig könnyű.... túl sok(k) már amit az elmúlt lassan egy évben átéltem....