Jó - nem jó vagy csak más?

"A világ tele van jó apákkal, hogy miről ismerni fel őket? A jó apák azok, akik távollétükben olyan rettenetesen hiányoznak, hogy minden összeomlik. A jó apák azok, akik szeretnek már jóval azelőtt, mielőtt megérkeznénk. A jó apák azok, akik keresésünkre indulnak, amikor nem leljük a haza vezető utat. Igen, a világ tele van jó apákkal." 

 /Született feleségek c. filmből/

 Mint minden a világban, a jó apa fogalma is relatív... ahogyan a jó anya és jó gyermek fogalma is .... és nem ennek a mások által determinált kategóriának az elérése, kivívása a cél, hanem hogy mindenki megtegye ami tőle a leginkább telik, amit bensője diktál....
Attól nem lesz valaki "nem jó" ha nem a mások elvárásai szerint csinál valamit....
Szülőnek lenni felelősség... így valaki akkor is vigyáz gyermekére a legjobb tudása és a józan ész határain túl is ha épp másik kezével nyúl felé, mint azt a másik elképzeli... 
Mindannyian mások vagyunk.... és másképp fejezünk ki dolgokat.... 

A lényeg a fenti idézetben az utolsó mondat .... és nem biztos, hogy mindig földrajzi út az amit nem találunk életünkben.... és kell valaki akire számíthatunk, aki megmutatja sokszor önmagunkhoz az utat... és ha visszanézünk, még mindig ott áll.... 

Jól van az elrendelve, hogy egy gyermek körül legyen anya, apa, nagyszülők / jó esetben négy /, esetleg testvér, keresztszülők, rokonok...és a tágabb kör az ismerősök...azután pedig a saját korosztályuk révén a játszótéri pajtások, iskolatársak, barátok.... azok szülei stb.... hiszen minden a gyermek környezetében élő ember más egyéniség és más példa, más hatás és mást hozhat felszínre a kiforró egyéniségben.... de kell valaki aki ebben a sok hatásban mégis néha navigál, helyretesz, átgondolásra sarkall....  
Hogy ez ki lesz a kislányom életében, azt még nem tudhatom.... 

Valamiért úgy alakult, hogy körülötte nem leszünk ennyien...., hiszen nem családba született, az anyai nagyszülők is messze élnek...., elég szűk lesz a kör aki hatással lehet rá eleinte.... akik által felfedezheti a világ megannyi csodáját...
A "miért alakult így?" kérdés már a levegőbe fagyott és sokkal fontosabb kérdések és tennivalók vannak a mindennapokban, hogy annak ellenére, hogy különélő szülők, egyedülálló anya fogja nevelni.... mégis  a gyermeknek van joga ahhoz, hogy szeretet, nevelést, oltalmat kapjon mindkét szülőjétől....

és ez rajtam nem fog múlni ....
Most sok mindent nem tudok még tenni....amit tudtam, és amire az anyuka lehetőséget engedett -- azt megtettem...  kíméltem azoktól a helyzetektől amikben valamiért feszültséget generált magának együttműködő megbeszélés helyett, / noha belátom, ezt sem lehet mindig szem előtt tartanom /...  gondoskodásom megnyílvánul az általam finanszírozott, már januárban megkötött őssejt-levételre irányuló szerződésben, abban hogy kitéve magam újra és újra a számomra egyáltalán nem kívánatos viselkedésnek mégis végig figyelemmel kísértem sajnos a messzi távolból a várandósságot, és mindig biztosítottam arról, hogy mindenben segítem, támogatom, számíthat rám.... azonnal repültem a szülés hírére és a feszültség ellenére is mindent megtettem az anyuka lelki és egyéb dolgokban való támogatásában is. 
Egyelőre ebben a jelenben sajnos sok mást nem tudok tenni....

A szoptatás

 Az élet nagy kihívásai az  újszülött számára a lélegzés és a táplálkozás .... utóbbihoz ugye elengedhetetlen, hogy az anyukának legyen teje.... és valamiképp ráérezzen vagy megmutassák neki ennek a meghitt, intim közös ténykedésnek a buktatóit és mikéntjét. 
Sokszor nem az anyukán múlik a dolog sikeressége, sokszor pedig egészen hétköznapi, könnyen áthidalható a probléma.

Leánykám valószínű a sok magzatvíznyelés következtében az első szoptatás után ki is hányta az egészet...de szerencsére ez a napok előrehaladtával változott és miközben tápszert is beszereztünk és kapott, az anyuka mindent elkövetett, otthon már védőnői segítséggel, hogy szoptathassa...
Lényeges, hiszen  az anyatej jótékony hatásáról    pl azt olvasom, hogy nem csak az immunrendszer erősítésében, a fertőzések leküzdésében van fontos szerepe de pl az idegrendszer fejlődésében is fontos szerepe van.
Remélem, minden rendben fog menni és a homeopátiás szerek, megfelelő táplálkozás mellett a jó étvágyú kislányunk sokáig él ezzel a lehetőséggel....
A szoptatás segít az anya szervezetének szülés utáni regenerálódásában, és  természetes nyugtató hatásának köszönhetően a szoptató anyák jobban bírják a stresszt...


2007-ben az LLL ( (La Leche Liga) ) Ausztria  tanulmányt adott ki a népeknél tapasztalt szoptatási szokásokról ...
Magyarország (avagy így látnak minket  Ausztriában):
 "Szinte minden csecsemő kórházban jön világra. Mikor elhagyják a klinikát, még min­degyiküket szoptatja az édesanyja. Elfogadott dolog a szoptatás.
Otthon aztán jönnek a nehézségek, amiknek a megoldására az édesanyák csak kevés segítséget kapnak. Ideálisnak a kilenc hóna­pig tartó szoptatást tartják, ami azonban csak a gyerekek 18%-ánál valósul meg. Ha valaki ennél tovább szoptat, azt a környezet jócskán kirívónak tartja („Hogyhogy? ...még van tejed?„), és a nehéz elválasztással ijesztgeti."

Az elmúlt kilenc hónapban kialakult egyoldalúan felbontott /?/ párkapcsolat romjain  nem tudom miképp támogathatom ebben az anyukát... 

Kislányom első napjai

 Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében. (Rudolf Steiner)

Születése hírére az első géppel amire helyet kaptam indultam Budapestre, így még aznap este alkudtam a kórház éjszakai portásával, hogy láthassam, és természetesen a gyönyörűséges újszülött kislányomról felvételt  is rögtön készítettem. 

Minden nap bent voltam, és mindent lelkes apukaként össze is vásároltam, próbáltam amikor igényelte az anyuka lelkileg is támasz lenni....bár ezt elég nehéz követni, hogy mikor fogadja el és mikor reagál negatívan...aminek bevallom nem teszem ki szívesen magam.

Bár munkám visszaszólított Londonba, hiszen váratlan érkezése miatt mindent hátrahagyva utaztam Budapestre,  de még a kórházból én vittem őket "haza", az anyuka által teremtett otthonba, és minden telhető mód, a negatív fogadtatás ellenére is megtettem körülöttük amit tudtam...a bevásárlástól egészen addig, hogy a növekvő feszültségben inkább elbúcsúztam fájó szívvel életem kis hercegnőjétől ....
Az vesse rám az első követ aki csodálja, hogy  eltöltött azért nem kis  feszültséggel, hogy valamikori reményeim szerint mindezt nem az örömhöz társuló szomorúsággal éltem volna meg, hanem családban velük....és nem valami kívülállónak érezve magam minden erőfeszítésem ellenére....

A friss anyukaszerep izgalmának  is betudhatnám akár az úttal járó feszültségeket...melyeken szerintem minden szülő átesik, pl hogy a téli öltözékhez nincs előre kicentizve a bébihordozó így azt az utolsó pillanatban kell még állítani... vagy hogy váratlan forgalmi akadályokkal kell a vezető apukának szembenéznie, miközben igyekszik a levegőben levő feszültségtől és türelmetlenségtől eltekintve kicsiny kincsére tekintettel még a megszokottnál is körültekintőbben, óvatosabban vezetni.... 
Valószínű ilyen dolgok  mások életében is előfordulnak és az is valószínű, hogy hoz még sok váratlan szituációt a gyermek ellátása, nevelése, a hétköznapok forgatagában....amikre  mindig van megoldás türelmetlenség, feszültség, és főleg ennek a másikon való levezetése nélkül is.
Felnövekvő generációk élik túl azt, hogy kiskorukban valami épp nem ment gördülékenyen.... azt is, ha öt perccel később kaptak enni, azt is ha épp nem állt precízen a pelus --- és sok mást....  jó esetben sok helyzetre inkább a humor szemüvegén emlékeznek vissza az emberek....
Azzal együtt, hogy természetesen érthető ha egy újdonsült anyuka kissé túlaggódik  bizonyos  helyzeteket... mint pl hogy miképp tudná az apuka levenni a cipőjét a gyermekszobába lépés előtt, miközben a baba a kezeiben van....  --- 
Mindenki mindent jól akar a baba körül...ezt  illene észrevenni... senki nem ügyetlenebb vagy meggondolatlanabb mint a másik...

A lényeg a lényeg, hogy a sok - olykor indokolatlan - stresszelés ellenére legyen elegendő anyatej a pici pocaknak.... és alakuljon ki a kicsiben valami egészséges önvédelem a körülötte levő világ őt érő hatásaival szemben.
Ezekben a napokban ott van velük az anyai Nagymama, akivel tudok érdemben is kommunikálni, így folyamatosan érdeklődöm róla/róluk....örülök, hogy nagyokat eszik és alszik és minden rendben van.


Van sok dolog miatt aggályom...de ez azt hiszem az előzmények tükrében érthető....

Az apa szerepe 2.

"Az apa az első szembesülés a nem-énnel.
Apánk elfogadása vagy visszautasítása az első támpontunk, hogy vajon megbízhatunk-e a külvilágban vagy sem."

Richard Rohr

Mint blogíró, időről időre nyomon követem a statisztikát, hogy a látogatóim honnan, miképp érkeznek az oldalamra....ennek kapcsán ma reggel megdöbbentő kifejezésre bukkantam a keresőszavak között, amik kapcsán valaki a keresőkben rám, illetve a blogomra talált.

"minek az apa"

...így szólt a kifejezés...

Korábbi bejegyzésem az apa szerepéről  és gyakorló anyukák  tapasztalatai a " Család születik - Avagy az apa szerepe a gyermeknevelésben "  elnevezésű cikkben, és a hozzá tartozó fórumon azt hiszem, megkérdőjelezhetetlenek.....



Pascal sokatmondóan  fogalmaz :
 „Gyakran érzem, hogy a partner részvétele egy verseny a hagyomány (a terhességet mindig csak a nők dolgának tekintették) és a személyes korrektség között”.

Bármelyik terhes nő boldog lenne, ha elmondhatná, hogy „a terhesség valóban egy csapatmunka volt”. Mindenkinek szüksége van támaszra a nehéz pillanatokban, különösen a terhesség időszakában, mikor egy nő fizikailag és lelkileg is érzékenyebbé és
sebezhetőbbé válik.

forrás 

A velem történtek , amiképp gyermekem édesanyja "túl személyes ügynek" aposztrofálta a terhességet és kizárt belőle.... úgy látszik mindenben ellentmondanak minden józan észnek és mindenben visszája az általában történő eseményeknek.

Az élet hozta a formáját és igazságtalan...

Velem és a kislányommal is.

De hogy visszatérjek az eredeti felvetéshez... biztos vagyok benne, hogy az anyuka és ezáltal, vagy ettől függetlenül is a baba közérzetére is jó hatással lehet egy apa jelenléte a várandósság alatt.... 

Aztán kicsit idézgetek  egy remek összefoglalóból:

0-6 hónap

"A leendő apa már azzal is elkezdheti a családi kötelék kiépítését, ha a várandósság idején időnként beszél a mama pocakjához. A 24. héttől a magzat már hallja a méhen kívüli hangokat, különösen jól érzékeli a mély tónusokat.  

/ :( /

Születés után két héttel a baba már felismeri az édesapa hangját - köszönhetően a pocakhoz intézett szózatoknak. / :( /

6-12 hónap

Tudtad például, hogy az apukák gyorsabban cserélnek pelenkát, mint az anyukák? Az átlagos szintidejük 1 perc 36 másodperc, míg az anyukáké 2 perc 2 másodperc. 

 Amikor már nem csak anyatejet kap a kicsi, ideje, hogy az apa is aktívan kivegye a részét a baba etetéséből. Ő egészen más stílusban közelít ehhez a feladathoz, mint az édesanya, és ezzel még az evésért kevésbé lelkesedő gyerekeket is el lehet varázsolni. 

 

12-18 hónap

A legtöbb baba egyéves kora körül mondja ki az első értelmes szót. Apukája sugárzik majd a büszkeségtől, ha ez az első szó az "apa" lesz. Nem meglepő, hiszen a "mama" szót nehezebb kimondani - 

Tizennyolc hónapos korára a kicsi egyre inkább tudatára ébred önálló személyiségének. Ebben a korban már képes kimutatni a hozzá közel állókhoz való ragaszkodását -

18 hónapos kor fölött

...  a gyerekek ugyanannyira kötődnek a nap nagy részében távol levő édesapjukhoz, mint az egész nap kéznél levő anyukához.

... pszichológusok szerint azok a gyerekek, akikkel sokat foglalkozik az édesapjuk, sokkal könnyebben beilleszkednek a közösségbe, amikor óvodába kerülnek. 

 _________________________________________________________________________


És a hétköznapi jelenben arra is való az apuka, hogy a vele egyébként nem igazán kedves anyukában tartsa a lelket maratoni telefonbeszélgetésekben ha ő túlaggódik egy szituációt..., hogy lelkesen túlvásárolja magát "mert mi van ha pont nem ez hanem az lesz amire szükségük lehet" alapon..., hogy olyan beszerzett dolgokkal éreztesse, hogy tesz az anyukáért a babáért amik egyébként eszébe sem jutnak földi halandónak.... , hogy fejvesztve repülje át a fél világot, hogy minél hamarabb támasz legyen adott pillanatban..., hogy a soha nem látott nagyi elé menjen érkezésekor...., hogy mindenre gondoljon, hogy biztos háttér legyen....

 

 

 

Apa lettem

Néhány nap alatt "más színű lett a világ"

2013. február 22. napon a dél körüli órákban a munkám miatt New Yorkból Londonban landoltam épp, mikor értesültem róla, hogy kislányom a vártnál hamarabb aznap hajnalban/reggel megszületett... 
Néhány óra múlva már a budapesti járattal szó szerint repültem hozzá és 22 óra 10 perckor már a kórház portását agitáltam, hogy ha átrepültem a fél világot, hogy láthassam, nehogy már ő ne engedjen be.....
Most mit mondjak? 
... minden szó elfogultnak tűnhet... Gyönyörű, nyugodt baba.... és ami a leglényegesebb: egészséges, attól eltekintve, hogy kissé nehezen áll át pocaklakó mivoltából a földi életre...de ez csak átmeneti apróbb probléma. 
Mindenben támogatom az anyukát a kórházban töltött napok alatt és utána is...noha ettől érezhetően nem változik emberileg az a stílus, amivel a terhesség kezdete óta hozzám viszonyult...pedig a csöppség miatt szülőként csak együtt kellene működnünk....

Így az öröm mellett továbbra is kérdőjelek halmaza a miképp tovább....

Az első napok benyomásai és történései dióhéjban a repülés, a másik időzónából való átállás nehézségei mellett szólnak arról hogy "az örömhöz is erő és idegek kellenek"... s míg az első találkozáskor a babára várva az anyuka is igényt tartott a simogatásomra, nyugtatásomra.... másnapra visszatért az az arc, amit a terhesség alatt mutatott.... s bár a legjobb szándékkal figyeltem minden szavát, mire lehet szüksége és a következő látogatásomig be is vásároltam mindent számára a komfortérzéstől a kismamáknak való homeopátiás fogkrémen át a mellbimbóvédőig....  kaptam volna inkább semleges tudomásulvételt a törődésért semmint a kritizálást, az elégedetlenkedést.... 
Mikor az első anyatejjel történő etetést kihányta a kislány - valószínű még a születés közben nyelt magzatvíz hatására és átvitték éjszakára az intenzív osztályra.... hívott az anyuka... fél órákat beszélgetve próbáltam nyugtatni...azzal együtt, hogy emberileg nem tetszett a stílus amivel mindezt reagálta.... és gondolnám, hogy az aggódás és a tehetetlenség hangja volt.... ha nem ez lenne a jellemző felém való viszonyulásában a terhessége alatt... ellentétben az előtte megéltekkel....
Felmerül a dilemma, hogy eddig azért nem álltam jobban apai jogaim illetően a sarkamra, mert ugye mindent ami nem az ő tetszése, óhaja szerinti szó, elképzelés, tett volt, azt elég nagy  felháborodással reagálta le és ennek én nem akartam kitenni sem őt sem a babát.... most az jön, hogy szerencsés esetben tudja szoptatni, és nehogy stresszeljen  és ez a az anyatej minőségének rovására menjen, hiszen annyit hall erről az ember..... de valahol ott a kérdés, hogy mert a kislányom és ő ugye egyfajta szimbiózisban élnek majd.... ha a gyermekre tekintettel akarok lenni, hogy semmiféle düh stb ne rajta csapódjon, akkor miképp fogok valaha is a kissé tiport apaszerepemnek teret nyerni? Ezzel, hogy mindig meg van a jó ok arra, hogy kíméljem a babát közvetve és őt... ezzel nem ártok-e hosszú távon a babának és magamnak? Mi az a pont, határ ahol egészséges és emberi keretek között természetesen de a hosszabb távú érdeket kell szem előtt tartanom a jelennel szemben?

Megszületett...

Itt vagy velem, mint egy új remény,
Az éjszakát felváltja a fény,
Csak egy perce élsz, nézlek boldogan,
Úgy vártam rád, édes kisfiam.

A régi vágy újra szárnyra kél,
Míg dalt susog kint az esti szél.
Minden bánatom eltűnt nyomtalan,
Mosolyogj rám, édes kisfiam.

Egy rózsakert hinti árnyait,
Nincs fontosabb, mint az álmaid,
Még egy szót se tudsz, mégis annyian
Hisznek neked, édes kisfiam.

Tudom, mindenütt így van ez a nagyvilágon,
ha egy kisgyerek megszületik.
Mert a kisgyerek egyszer felnő,
s talán sikerül neki,
hogy a könnyeket nevetéssé,
a gyűlöletet szeretetté,
az ellenségeket barátokká változtassa.

Ezt érzem én, ahogy nézek rád,
Más lesz a föld, más lesz a világ.
Sírnod sose kell, élsz majd gondtalan,
Boldog leszel, édes kisfiam.
Sírnod sose kell, élsz majd gondtalan,
Boldog leszel, édes kisfiam.

 / rendhagyó módon nem Cserháti Zsuzsától hanem Kaszás Attilától :/

Társadalmi dogmatizmus

"Feledni. nem tudsz annyit, hogy ember ne maradj."

József Attila

 Történetem

 

ez így milyen szép is lenne...ha kapcsolatok végetérésével egyik fél sem tudna annyit feledni, hogy ember ne maradjon.... 
Azt gondolom, hogy két ember aki futólag vagy hosszabb távon jól érzi magát egymással, tartozik a másiknak annyival, hogy korrekt módon zárja ha már nem szeretné folytatni a kapcsolatot....amiképp a másik fél is tartozik ezt kulturáltan elfogadni....de leginkább tartoznak mindketten az együtt töltött időnek, a szépnek, a másik embernek azzal, hogy a folytatást emberi mód intézik.

Különös tekintettel arra, ha ez érint harmadik, vagy még több személyt... történetesen közös ( vagy nem közös, de szeretett ) gyermeket.

Hangsúlyozni szeretném, hogy a hangsúly természetesen azon van, hogy mindkét fél...
Mégis a közvélemény a média  és a "szájreklám" mindigis nagyobb felhajtást csinál ha egy férfi tűnik "ludasnak" abban, ha  egy nő magára marad --- ha egy család magára marad.

A színfalak mögé ilyenkor sem látunk, nem tudjuk, hogy valóban magára marad-e, vagy a férfi, az apa minden tőle telhető módon igyekszik továbbra is támogatni a gyermekét és aktív kapcsolatot is tartani fent vele...
Az pedig főleg csak ritkán szembetűnő, hogy valójában egy a gyermekétől egyéb okok miatt elszakított férfi mit érez...vagy mit él át tulajdonképp a gyermek.

Sajnos az esetek többségében épp az anya az, aki ebben gátolja....aki nem tudja nőként megélt vélt/valós sérelmeit elkülöníteni attól, hogy a gyermekének mindkét szülőjére szüksége van.

Modern korunkban még mindig társadalmi dogmák stb érvényesülnek mikor a családjog az anyát minden tekintetben az apa elé helyezi.