Olyan erők mozdulnak meg e pillanatokban, olyan erők feszítik az anyatestet, mint földrengéskor. A néző nem csodálkozna, ha vér és placenta helyett láva és hamu ömlene ki füstölögve az anyaméhből. Igen, láttam a szerkezetet. Az ember csendes lesz, egészen csendes. Később, mikor a gyerek sírni kezd, a néző kisompolyog a szobából, s úgy érzi, Michelangelo kontár volt, és Newton, minden számításával, műkedvelő.<
Márai Sándor
Mikor egy működő párkapcsolatból szinte önkényesen kilép egy nő a teherbeeséskor, ettől is megfosztja a leendő apát.
Ahogy annyi mindentől megfoszt az élet, a természet bennünket férfiakat azáltal, hogy elsődlegessé tette a gyermek világra jöttében a nők szerepét...
- asszisztálhatunk a pocak növekedésében,
- lavírozhatunk a szeszélyes hangulatváltások útvesztőjében,
- örülhetünk ha megrugdossa kezünket a pocaklakó..
- a keresztnevek tengerében is lavírozhatunk a választás folyamatában
Manapság már elég elterjedt szokás az apás szülés, ami által kicsit intenzívebben is részt vállalhat az apa gyermeke születésének élményében...
Talán szerencsés, hogy ne maradjon ez is egyedül az anya és a gyermek közösen megélt történése...
És sorolhatnám...
De..
Mindennek a megélési lehetőségétől megfosztattam azáltal, hogy gyermekem anyukája úgy döntött, mindezt egyedülálló anyaként csinálja végig.
Mitől van neki több joga egy szép kapcsolatban fogant gyermek körül mindehhez?
Azt gondolom, a születendő gyermekem sérti valahol, hogy esélyt sem kap az én nevem viselésére, hiszen az anyuka a saját nevére veszi.
Azt gondolom, a születendő gyermekem sérti valahol, hogy megfosztatott a szerető, gondoskodó apa jelenlététől, a családtól...
Mindez persze fel sem merülne, ha nem olyan párkapcsolatban fogant volna, amilyenben.
De kérdem én... normális dolog, hogy esetleg hivatalos utakat járva szerezzek érvényt apai jogaimnak?
És a gyermek? Ő hova forduljon?
Úgy gondolom, hogy amit leírt, az nem a teljes történet. Egy nő nem dönt csak úgy, hogy egyedül nevelje a gyerekét. Ha jól értettem, külföldön dolgozik, alig van itthon. Akkor hogy is valósult meg az ön által emlegetett felhőtlen párkapcsolat? Távkapcsolatként? Higgye el, 3 hónap semmi, főként, ha nem éltek együtt. Gyermekének anyja valószínűleg a kicsi fogantatása előtt sem bízott meg önben eléggé ahhoz, hogy közös gyerekvállalásra gondoljon. Ezen el kéne gondolkoznia. Azt írta, hogy a terhes anyukával hét héten át egy szót sem váltott. Ha igazán családot akart volna, nem próbálkozott volna legalább egy kicsit is? Egy terhes nő mit gondolhat ebben a helyzetben? Magára hagyták. Ez nem hormonok kérdése. A dologban nem kéne csak az anyát hibáztatnia. Talán ha magába nézne az önsajnálat helyett, és hibáit felismerve 180 fokos fordulatot venne a nézőpontja, legalább a gyermekével való kapcsolatát megmenthetné.
VálaszTörlésKöszönöm véleményét, válaszom "Névtelen hozzászólónak válaszolva" címmel jelent meg a blogban.
Törlés